Pályázatok


széchenyi 2020 pályázat

A REALTHERM Kft. kapacitásbővítő beruházása

A REALTHERM Kft. célja, hogy partnereinek és ügyfeleinek ne csak egy termékeket tudjunk biztosítani, hanem megbízható műszaki hátteret is, aminek köszönhetően a legkülönlegesebb igényeket és kéréseket is könnyedén teljesíteni tudja. Hosszú távú célja, hogy vevői ne csak a termék megvásárlásának pillanatában legyenek elégedettek nyílászáróikkal, hanem évek, sőt évtizedek múltán is.

A célok elérése érdekében nyíregyházi székhelyén kapacitásbővítő beruházást valósított meg, melynek köszönhetően képes kielégíteni partnerei növekvő igényeit és hatékonyabb termelést tud megvalósítani. A közel 727,50 millió forint összköltségű beruházást 363,79 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében valósította meg a társaság.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében fejlesztésre került a gyártástechnológia, egy új ablakgyártó gépsor került kialakításra, továbbá megvalósult a gépek működtetéséhez szükséges építési beruházás. A projekt keretében beszerzett gépek a társaság gyártókapacitásának bővítését, a megmunkálás minőségének javulását szolgálják, mellyel még magasabb szintű, versenyképesebb termékeket képes előállítani. A beruházásnak köszönhetően a vállalat 31 darab munkahelyet tud megőrizni.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló fejlesztés eredményeként a REALTHERM Kft. szélesítette termékkörét, kapacitását megnövelte, magasabb minőségű nyílászárókat tud előállítani, mellyel versenyképesebbé vált mind a hazai, mind a nemzetközi piacon.

 

A pályázat adatai:

a kedvezményezett neve: REALTHERM Kft.

a projekt címe: A REALTHERM Kft. kapacitásbővítő beruházása

a szerződött támogatás összege: 363 748 848 Ft

a támogatás mértéke (%-ban): 50%

a projekt befejezési dátuma: 2017. február 14.

a projekt azonosító száma: GINOP-1.2.1-15-2015-00584



GINOP-2.1.8-17-2017-01370
A REALTHERM Kft versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén


A REALTHERM Nyílászárógyártó és Kereskedelmi Kft. vissza nem térítendő támogatásban részesült a GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén támogatása című pályázati felhívásra benyújtott pályázatával.

A projekt címe és azonosítószáma: A REALTHERM Kft versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén, GINOP-2.1.8-17-2017-01370.


A projekt célja, rövid leírása:

A vállalkozás fejlesztésének távlati célja jövedelmezőség és hatékonyság növelése komplex szolgáltatás nyújtása révén

A fentiekhez nagymértékben járul hozzá a pályázatban található berendezések beszerzése, melyek a következők:

  • 1 db ARG 130 SUPER-K típusú szalagfűrész
  • 1 db CYKLON D csavarozó automata
  • 1 db mérőpad


A fejlesztés megvalósításával a vállalkozás erősíteni tudja piaci pozícióit, biztosítva ezáltal a hosszú távú, stabil működését. A beszerzésre kerülő eszközök szerves részei a szolgáltatási folyamatnak, emiatt beszerzésük elengedhetetlenül fontos a vállalkozás további bővüléséhez.


A megvalósítás helyszíne: 4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári út 64. számú (hrsz. 0683/136/A)


A projekt elszámolható összköltsége: 11 904 513 Ft.
A megítélt támogatás összege: 5 952 257 Ft.
A támogatás mértéke: 50 %
A projekt megvalósításának tervezett ideje: 2018.03.01 – 2018.08.31

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 


kedvezményezett neve: REALTHERM Nyílászárógyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság

projekt címe: Termelési kapacitás bővítése a REALTHERM Kft.-nél

szerződött támogatás összege:

  • vissza nem térítendő támogatás:     44 280 298,- Ft
  • kölcsön:                                                      88 560 597,- Ft

támogatás mértéke: 30%

projekt tartalmának bemutatása: A beruházás megvalósításával a REALTHERM Kft. 2010. évben megkezdett hosszútávú fejlesztési projektjének utolsó eleme is elkészült. Jelen projekttel a teljes gépesítés megtörtént, a fejlesztésekre rendelkezésre álló terület 100 %-ig kihasználásra került. A projekt keretében csomagológép, targoncák, szalagfűrész gép, manuális hosszméretező, emelő toló asztal, üvegléc vágó, elektronikus hosszméretező, késztermék kocsik, dönthető emelőasztal, tokszerelő állomás, sarokösszekötő, kétfejes szabászgép, zárfogadó felszerelő asztal függesztő konzollal, formázó maró, megmunkálóközpont és 1-fejes hegesztő automata beszerzése valósult meg. Ezzel a vállalat elérte a maximális termelési kapacitását, melynek eredményeképp a legkorszerűbb eszközöket alkalmazva magas hozzáadott értékű műanyag nyílászárókkal tudja kielégíteni partnerei szükségleteit. A jelen fejlesztéssel 5 % kapacitásnövekedést irányzott elő a társaság, továbbá ezzel párhuzamosan 5% várható exportnövekedést, mely elsősorban Szlovákia, Svájc és Németország felé realizálódik.

projekt tervezett befejezési dátuma: 2018.11.23.

projekt azonosító száma: GINOP-1.2.3-8-3-4-16-2017-00602

 


 

kedvezményezett neve: REALTHERM Nyílászárógyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság

projekt címe: Kapacitásbővítés a REALTHERM Kft.-nél

szerződött támogatás összege: 108 565 693 Ft

támogatás mértéke:
50%

projekt tartalmának bemutatása: A társaság elsődleges célja, hogy a termelési kapacitását megnövelje, és ezzel párhuzamosan csökkentse a fajlagos előállítási költséget, melynek érdekében a meglévő gépsorok bővítése szükséges, továbbá napelemes rendszer kerül telepítésre. A projekt keretében kizárólag gyártóeszközök, továbbá a termelési infrastruktúra energiaellátását biztosító 50 kW teljesítményű napelemes rendszer kerül beszerzésre, melyek mindegyike a vállalkozás eredményességét növeli. A beszerzésre kerülő eszközök 1 db szárnyszerelő automata, 1 db 2 fejes saroktisztító automata, 1 db 4 Fejes hegesztő automata és 1 db 50 kW-os napelemrendszer.

projekt befejezési dátuma: 2019.05.13.

projekt azonosító száma: GINOP-1.2.1-16-2017-00483

 

 

 

 


 

GINOP-1.2.16-22-2023-00623

Kedvezményezett neve: REALTHERM Kft.

Projekt címe: A REALTHERM Kft. modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések

Megvalósítás helyszíne: 4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári út 64./A., hrsz: 0683/219/A

Szerződött támogatás összege: 314 300 000 Ft

Támogatás mértéke (%-ban): 70%

A projekt megvalósításának tényleges kezdete: 2021.07.26

A projekt fizikai befejezésének tényleges befejezése: 2023.07.20


A projekt azonosító száma:
GINOP-1.2.16-22-2023-00623

A megvalósítandó európai uniós fejlesztés célja a REALTHERM Kft. technológiai fejlesztése, szolgáltatásaink korszerűsítése, valamint információs és kommunikációs technológiákra vonatkozó kompetenciáinak fejlesztése.

A Széchenyi Terv Plusz program keretében, Nyíregyházán megvalósuló projektben az alábbi elemek valósulnak meg:

  • Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése;
  • Információs és kommunikációs (IKT) technológiákra irányuló képzés megvalósítása.

Az európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés eredményeként a REALTHERM Kft. tovább növeli technológiai kapacitásait, valamint fejleszti kompetenciáit és szolgáltatási minőségét.

 

 


 

kedvezményezett neve: REALTHERM Nyílászárógyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság

Támogatás típusa: 149.959.000 Ft - visszatérítendő

projekt címe: FORGÓESZKÖZ ÉS MŰKÖDÉSI KTG. FINANSZÍROZÁS

projekt azonosító száma: GINOP-8.3.5-18/B_3