2021. márc. 20

Alumínium ablak előnyei

alumínium ablak

Ma már szerencsére rengeteg alternatíva áll rendelkezésünkre a nyílászárók terén, ugyanis az építészeti trendek gyors változásaival a technológia fejlődése is igyekszik lépést tartani, és tulajdonképpen kéz a kézben járva hatással vannak egymásra. Ennek nyomán megannyi forma-, és színvilág közül válogathatnak a vállalkozó szellemű, újdonságra vágyó emberek, nem is beszélve az alapanyagok széles palettájáról.

 

A népszerűség okai

Napjaink architektúrájának kifejezetten virágzó szegmensét jelenti az alumínium nyílászárók beépítése, hiszen a lehetőségek széles tárházát kínálják ezek a gyártmányok, s az csak rajtunk múlik, hogy miként élünk ezekkel az előnyökkel. Az egyedi igények mindig is meghatározó szerepet játszottak az építészet stílusvilágának alakulásában, s ez ma sincs másképp. Az alumínium ablak szerkezeténél, kialakításánál fogva, és alapanyagából adódóan rengeteg féle módon és különböző célokra alkalmazható igény szerint. 

 

Új irányok a nyílászárógyártásban

Az általánosabb kitekintő után érdemes jobban górcső alá venni, hogy mik is a legfőbb előnyei az alumínium ablakok használatának, milyen plusz rejlik benne a hagyományosabb fa, vagy a szintén népszerű műanyag ablakokhoz képest. 

Kezdjük is rögtön ott, hogy az alumínium egy rugalmas, könnyen kezelhető fém, azonban kivételes ellenállóképességgel rendelkezik, így az időjárás viszontagságai, a mechanikai jellegű igénybevétel, de még a korrodáció sem jelent kihívást hosszú évekig, évtizedekig. Az új alumínium rendszerek gyártása a legmodernebb eljárásokkal és alapanyagokkal zajlik, így nem meglepő, hogy a technológia révén szinte soha nem látott szigetelőképességgel bírnak, mind hang,- mind hőszigetelés terén. Példának okáért az általunk is forgalmazott Star és Superial rendszerek hőátbocsájtási tényezője 0,73 W/m2K és 1,41 W/m2K között változik, attól függően melyik terméktípusról beszélünk. Ha nagy gondot fordít lakása hőszigetelési paramétereinek javítására, óriási összegeket spórolhat a rezsiköltségen, mely leginkább a fűtésszámlán fog meglátszani. Ha financiális oldalról közelítjük meg a dolgot, azt lehet mondani, hogy a korszerű alumínium nyílászárók hosszútávú befektetést jelentenek, melynek köszönhetően több marad a családi kasszában. 

Ehhez szorosan kapcsolódik a vízzárás és a légáteresztés képessége is, utóbbi például fontos szerepet játszik abban, hogy az ablak környékén ne alakuljon ki penészedés vagy gombásodás. Minimális karbantartási munkálatot igényelnek, ez nagyjából letudható az általános tisztítás mellett a zárszerkezet olajozásával és a tömítőgumik ápolásával. Az alumínium ablakok a biztonságosság terén is remekül funkcionálnak, ráadásul egyéni igények szerint, megerősített biztonságtechnikával teheti betörőbiztossá otthonát. 

 

Alumínium ablakok előnyei

 A nagyméretű üvegfelületek az irodákban, vendéglátóhelyeken is igen jól mutatnak

 

Ideális megoldás az egyedi igényekhez

A remek szigetelőképesség és a biztonságosság mellett van egy harmadik olyan megkerülhetetlen aspektus, mely igazán nívóssá teszi az alumínium nyílászárókat, ez pedig a megjelenés. Esztétikai szempontból sokkal letisztultabb, könnyedebb, modernebb látványt nyújt egy alumínium ablak, mint egy műanyag-, vagy fa termék, persze ezeknek is megvannak a maguk rendeltetési helyei, azonban az bizton állítható, hogy az alu ablakok szinte minden épülettípusban megállják a helyüket legyen szó funkcionalitásról, vagy küllemről. Rengeteg forma-, és színválaszték közül válogathatnak azok, akik szeretnék felújítani otthonukat, vagy egy teljesen új családi fészekben gondolkodnak. A szóban forgó ablakrendszerek harmonikus arculatot kölcsönöznek a háztartásoknak, igényes és esztétikus megjelenést biztosítanak kívül belül. 

A változatos formavilág jegyében választhat például kerek, vagy szögletes dizájnok közül, attól függően, hogy mik az Ön személyes preferenciái, vagy mi passzolna inkább otthona összképéhez. Emellett hatalmas üvegfelületek alakíthatók ki megszakítás nélkül, így nemcsak a természetes fényekkel játszhat kedve szerint, de akár a panorámakilátásban is gyönyörködhet.

 

Tekintse meg kínálatunkat!

 

ALUMÍNIUM ABLAKOK

 

(40 megtekintés)
vissza
  • a műanyag ablak jó választás
    6 ok amiért a műanyag ablak jó választás
  • műanyag ablak tisztítás
    Hogyan tartsuk tisztán és működőképesen műanyag ablakainkat?